HARMÓNIA EGÉSZSÉG HÁZ
Ahol minden a pácienseink egészségének megőrzéséért és gyógyulásáért történik
Időpontot foglalok
Már a kezdetektől Önök mellett vagyunk, legyen szó várandósságról, szűrővizsgálatról vagy felnőtt szakrendelésekről.
A Harmónia Egészség Ház intézményt 2014-ben azzal a céllal alapítottuk, hogy segítsük a térség járóbeteg-ellátását, ezzel magasabb szintre emelve az egészségügyi szolgáltatások színvonalát. Orvosi intézményünk helyszínéül olyan adottságokkal rendelkező épületet választottunk, amely elhelyezkedése, megközelíthetősége is tökéletesen alkalmasnak bizonyult rendelőink befogadására. Az évek során pácienseink visszajelzései és igényei alapján szolgáltatási körünket és szakterületeink számát folyamatosan növeltük. Bővítettük eszközparkunkat, és továbbra is figyelemmel kísérjük a szakmai újdonságokat, hogy azokat is beépíthessük kínálatunkba. Olyan munkatársakkal dolgozunk, akik közül sokat a szakma legjobbjainak tartanak. Intézményünk sikere bebizonyította, hogy színvonalas szolgáltatásokra az egészségügy terén is szükség van.
szakmai vezető,
természetgyógyász-fitoterapeuta

Képzett, tapasztalt orvosok
Orvosaink elismert ,neves, kimagasló szaktudással rendelkező szakemberek, akik széleskörű tapasztalataikkal és szakmai tudásukkal hivatottak segíteni a minőségi javulást az Ön egészségében és közérzetében . Ennek köszönhetően az orvoscsoportunk számos területen tud megbízható tanácsot adni, megfelelő diagnózist felállítani és kezelést biztosítani Önnek, az egyéni igényeinek megfelelően.
Figyelmes, készséges munkatársak
Valamennyi közreműködő munkatársunk, asszisztensünk, ügyfélszolgálati és ügyfélkapcsolati kollégánk a megfelelő képzettségen túl , rendelkezik az empátia- és segítőkészség, a pontosság, a rugalmasság és naprakész adminisztráció tulajdonságokkal.
Impozáns környezet
Ízléses, mutatós, dekoratív várótermünkben fogadjuk a hozzánk érkezőket, igyekezve ezzel is feledtetni a feszélyezettség érzését.
Komplex szűrővizsgálatok
Szűrési csomagjainkat – amelyek a panaszok, az aktuális állapot, a személyes rizikófaktorok és az örökletes betegségek iránti hajlam alapján javasolt vizsgálati sort jelentik – hazai, orvosi szakmai ajánlások alapján állítottuk össze. Cégek, intézmények részére egyedi ajánlatokat készítünk!
Laborvizsgálat 48 órán belül
Teljeskörű laboratóriumi vizsgálatok, helyszíni vérvétel, várakozás nélkül. Eredményközlés akár 24 órán belül!
Eszközös vizsgálatok
Eszközös vizsgálataink kiegészítik , esetekben megerősítik az orvos által feltételezett diagnózist. Az analízist követően a szakorvos egyénre szabott terápiával segíti az Ön egészségének javulását.
Hírek
Intézményünkben elérhető az emlő ultrahang, a női és férfi ultrahang szűrőcsomagok és a komplex csecsemő ultrahang!
Rendel:
Dr. Kovács Aetta
radiológus, ultrahangos szakorvosRendelési idő: Kéthetente, Péntek 9.00 - 13.00
Bejelentkezés:http://harmoniahazbonyhad.hu/
06 74 999 601
+36202123314
A gyermek kardiológiai betegségek egy része tünetmentes, így sokáig rejtve maradhat és csak egy rutin vizsgálat, mint például az óvodai vagy iskolai szűrővizsgálat vagy sportorvosi vizsgálat során merül fel a betegség gyanúja.
Veszélyeztetettek:kis súllyal született koraszülöttek
családban előfordult szívbetegség
elhízott, túlsúlyos gyermek
Bejelentkezés:http://harmoniahazbonyhad.hu/
06 74 999 601
+36202123314
Kardiológia
A kardiológia a belgyógyászat egyik szakága, mely a szív és érrendszeri betegségekkel foglalkozik.
A kardiológus feladatai közé tartozik az alábbi betegségek kivizsgálása, illetve kezelése:ritmuszavarok
az érelmeszesedés okozta koszorúér-betegségek
szívbillentyű zavarok
szívelégtelenség diagnosztizálása és kezelése
Bejelentkezés:http://harmoniahazbonyhad.hu/
06 74 999 601
+36202123314
#HarmóniaEgészségHáz
Dr. Blaskó Ágnes -integrál szemléletű, önismereti mentor, mentálhigiénikus szakember
Az integrál szemlélet egy olyan térképet ad a kezünkbe, melynek segítségével könnyebben eligazodhatunk mind a világban, mind saját magunkkal való munkában. Ha rájövünk hol tartunk, s hova szeretnénk eljutni,sokkal könnyebb dolgunk van, mintha térkép nélkül indulnánk!
Az Integrál Pszichológián és Mentálhigiénén szerzett tudásommal tapasztalatommal az önismereti együttgondolkodásunkkor személyes fejlődésedet alapozhatod meg biztonságos, elfogadó, emptikus légkörben. A beszélgetések alkalmával tükröt mutatok a saját belső működésedről, segítek kiemelni a közös mintázatot az életedben felmerülő nehézségekben, problémákban, elakadásokban és megkeressük az ezekhez szükséges saját belső erőforrásaidat.
Mindezeknek köszönhetően jobban megérted majd önmagad, az emberi kapcsolataid és felelősséget tudsz vállalni önmagadért, saját életedért.
Relaxációt és stresszkezelési technikát is van módod elsajátítani.
Rendel szeptember 1-től, csütörtökön 16.00 órától.
Bejelentkezés:
http://harmoniahazbonyhad.hu/
06 74 999 601
+36202123314
#HarmóniaEgészségHáz
Felhívjuk a Tisztelt Páciensek figyelmét, hogy az elmulasztott megjelenés és le nem mondott időpont egy újabb időpont/bejelentkezés esetén 10.000.- felárral lehetséges.
Köszönjük megértésüket!